A Zuhatagi Tigris

2014.03.10 11:36

SOPRON vontatóhajó - 1960

Zuhatagi Tigris

520 tonna tömeg, 2x280 000 köbcentis motor, 15 000 tonna vonóerő, maximális fordulatszáma 310 percenként. Színtiszta magyar.

Zuhatagi vontató: A zuhatag ott fordul elő, ahol a víz esése adott kilométeren meghalad egy bizonyos mértéket.

Sima vontatóhajó a nagy sodrás miatt az Al-Dunán a Vaskapu-szorosban nem tudta átvinni a terhet, erős hajó kellett oda, olyan mint a SOPRON. 1960-ban született, 1600 lóerejével a Mahart egyik legerősebb dunai hajója volt. Az Al-Dunán állomásozott, és az volt a dolga, hogy a hegymenő vontatmányokat előfogatolja, vagy megbontva felhúzza. Ebben az időben kapta a Zuhatagi Tigris becenevet.

Az 56,12 méter hosszú, 8,18 méter széles, 1 méter 60 cm merülésű, teljes feltöltéssel   520 tonna tömegű SOPRON a Zuhatagon szolgált 1973-ig, akkor megépítették a   Vaskapu-zsilipet, így ott már nem volt rá szükség. A Vaskapunál 36 métert emeltek a vízszinten, a nehezen hajózható szakaszok víz alá kerültek, a folyás lelassult, és a SOPRON a felső Dunára úszott, ahol még nem volt belépcsőzve a Duna. 2001-ben állították le, mert addigra a vontatóhajózás kiment a divatból. Túl sok ember kellett hozzá.

A mai tolóhajók hat emberrel elvisznek 6000 tonnát, ugyanez egy vontatóval 12-14 embert igényelne, plusz az uszályok legénysége, ami 6 uszálynál (kb. annyi a 6000 tonna) 8-12 ember.

Kapcsolódó fogalmak:

Vontatóhajó: erőgép. Vontatja a mögé kötött uszályokat, fölfelé menet viszonylag hosszú kötélre eresztve, lejtnek rövid sodronyon.

Bárka: a hasában áru van, nincs rajta kormány, általában egyszerre többet szoktak összekötni egymás mellé és mögé. Ezeket látjuk leggyakrabban, sokan a bárkákra hiszik, hogy uszály.

Uszály: áruszállítók ők is, csak nekik van kormányberendezésük, és van rajtuk kezelőszemélyzet.

Tolóhajó: a bárkákat tolja maga előtt, a korszerűbb típusoknál a manőverezésnél a bárkák orrába szerelt orrsugárkormány segít (jobbra vagy balra pumpálja ki a vizet a kanyarodástól függően).

A SOPRON-t két, darabonként 20 tonna tömegű, 800 lóerős, felül szelepelt, középvezérelt, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltős, soros nyolchengeres motor hajtja. Ezek a 8LD 315 RF típusú hajómotorok 1955-ben készültek a Láng gépgyárban, és a SOPRON-on kívül például tengerjárókban akadhatunk velük össze. Hengerenként 35 000 köbcenti, vagyis összesen 560 000 köbcenti.

A motor alapjáraton 60-at pörög percenként, vagyis gyakorlatilag számlálással ellenőrizhetjük, jól mér-e a fordulatszámmérő. Maximális fordulata 310 percenként.

Sebességváltó nincs, közvetlen a meghajtás. Ha elindul a motor, abban a percben a hajócsavar is forogni kezd. A gyakorlatban ez úgy történik, hogy jön a parancs a kapitánytól, lassan előre. Ilyenkor a gépész sűrített levegővel indítja a motort, és beállítja a megfelelő fordulatszámot, vagyis a sebességet. Ha az az utasítás jön, hogy állj, leállítja a motort. Irányváltó sincs, vagyis ha hátra kell menni, akkor fordítva indítják be a motort, mégpedig úgy, hogy a vezérműtengelyt eltolják. Ilyenkor a vezérlés megváltozik, a hátrameneti bütyöksor vezérli a rendszert, és a sűrített levegő ellenkezőleg indítja be a motort.

A meghajtó motorokon kívül van egy meghajtására nem alkalmas rendszer is, amit segédüzemnek neveznek. Egy 70 kW-os Ganz-Jendrassik és egy 35 kW-os Csepel dízelmotor termeli az áramot, és van még egy villanymotor, ami a meghajtómotor indításához szükséges levegőt sűríti. A Sopronon legalább négy elektromos rendszer van: 12 V, 24 V és 220 V egyen, illetve 220 V váltó. Eredetileg 220 V egyen volt a fő rendszer, de a modern gépek igénylik a váltóáramot. A téli fűtésről gázolajkazán gondoskodik, de van plusz beépített hőcserélője is, így menet közben rá tud segíteni a motor.

A hajó 70 tonna gázolajat, 20 tonna ivó-, illetve használati vizet cipel. Hivatalosan 120-250 litert fogyaszt óránként, de mostanában 80 literrel eljárnak.

A fedélzeten konyha, legénységi és tiszti étkező, egy csomó zuhanyzó, WC, és 20 darab kétágyas kabin található. Annak idején műszaki megoldásaiban és a hajósok munkakörülményeit tekintve a SOPRON a Duna legmodernebb hajójának számított. Egyetlen egy radar kivételével minden egyes porcikája magyar fejlesztés, és gépészeti berendezései a korabeli magyar ipar világszínvonalát bizonyítják, a mai napig tökéletesen működnek. 

A gépház:

Embermagasságú kormánylapát és hajócsavarok:

 

 

 

Keresés

© 2014 Minden jog fenntartva.

Készíts ingyenes honlapotWebnode