Gólyatábor - 2013

Így visszanézve a képeket rengeteg emlék ugrott be, hogy pontosan mik is történtek a táborban. Nem is tudom hol kezdjem... :D

2013. 08. 21. reggelére jellemző volt:

-Kora reggeli fáradtság

-Izgatottság

-Kíváncsiság

- és lázas készülődés, mert a gyerek táborozni megy egy csapat idegennel 3 napra, akikkel egy iskolába fog járni...persze, ha túl éli a tábort.... Legalább is ezek járhattak anyám fejébe aznap, mikor egy közel velem egy súlyú táskával elengedett táborozni a Kismaroshoz jövendőbeli iskola-, évfolyam-, és osztálytársaimmal.

Buszra felszáll, buszról leszáll. Metróba le, metróból fel. Hát íme, a Nyugati-pályaudvar, és a Westend.

Eltelt egy kis idő, de szép lassan összegyűlt egy kisebb évfolyamnyi  ember a Westend előtt. Csak következtetni lehetett, hogy mégis kik jöhetnek táborozni. Táska, velem egykorú gyerek, és az a bizonyos gólyaillat… :D Kis idő múlva megjelent egy iskola címeres pólót viselő ember és elkiáltotta magát:

- A Magyar Hajózási Szakközepesek jöjjenek ide!

Mindenki, aki számított, oda gyűlt az ember köré, és kiderült mindannyiunk számára, hogy kikkel fogunk osztozni egy ugyanazon iskolán az elkövetkező év(ek)ben.

Kis idő elteltével megérkeztek az ember segédjei is. A szemem sarkából sport táskákat láttam elsuhanni és megállni. Négyen érkeztek, végzősöknek tűntek. Mikor felnéztem mind köszöntek a tanárnak. Mindenki őket nézte, akárcsak én. Miután le ellenőrizték, hogy mindenki meg van e, felszálltunk a vonatra és elindultunk a Kismaros irányába. Útközben is már ismerkedttek egymással a többiek. Hallottam néhány kacajt, meg beszélgetés tördelékeket az út során.

Mikor megérkeztünk, leszálltunk és követtük a vezetőinket a táborhelyünk felé. Egész szép környéken van, közel a Dunához. Mindannyian ismerkedtünk az új helyünkkel és lakótársainkkal. Tény, hogy nem volt egy Hilton-szálló, de annyira nem is volt rossz.

Miután elfoglaltuk a szobáinkat, egy létszám ellenőrzés után, mikor befoglaltuk a kisvasutat, indultunk is egy kisebb utazásra a Királyréthez.

Amikor odaértünk egy nagy tisztást láttunk magunk előtt, ahol feladatokat kellett teljesítenünk. Kúsztunk, másztunk, pálcikákkal egyensúlyoztunk, és a kóstolópróbát is teljesítettünk. A visszafelé vezető úton többek már el voltak fáradva, és a többségük már a kisvasúton el is aludt.

Én leginkább a tájat csodáltam (mert volt mit csodálni rajta), közben csatlakoztam egy kisebb csoportnyi lányhoz, akikkel énekeltünk és nagyon sokat nevettünk az út során.

Visszaérve a táborhelyünkhöz, miután megvacsoráztunk készülődtünk tábortüzet rakni. Mi lányok is kivettük a részünket a feladatok közül: figyeltük, hogyan hordanak fát és gyújtják be a fiúk. Erőt igénylő feladatnak bizonyult, de elvállaltuk! :D

A tábortűz körül ülve, az a sok ember, aki ott volt, a pattogó fa hangja, egy remek zárása volt a napnak. Miután elpattant az utolsó szikra is egy fából, elmentünk fürdeni és nyugovóra tértünk...legalább is a többség...

Másnap táboroztatóink nyúzottabbak voltak a kelleténél, de nem telhetett el nap a táborban csak úgy tétlenül. A nap programokkal dúsítva telt el. Bemelegítésként kötelet húztunk kezdő hajósok módjára. Csak úgy porzott a talaj a lábaink alatt a lázas versengések és szurkolásaink közepette.

A nap egyik csúcspontja az volt, hogy kiengedtek minket a nyílt vízre. A víz közelsége, a levegő frissessége magával ragadja az embert, ha kikapcsolódni vágyik, és megteheti, hogy lemenjen egy kellemes társasággal a hallgatag Dunapartra. Semmi zaj, semmi stressz...egy ilyen helyre mindig vissza vágyik az ember. Az evezés már önmagában felkeltette mindenkinek a figyelmét, így nagy izgatottsággal mentünk le a Dunapartra a csónakjainkkal együtt.

A nap hátralévő részében továbbra is a feladatokat teljesítettünk. Megírtuk a szavakkal körül nem írható történeteinket, művészi csapatzászlókat rajzolgattunk (a zászlók a 63- as teremben meg is tekinthetők), és kvízt fejtettünk a rengeteg élmény mellett, amiket a víz nyújtott nekünk. Miután visszatértünk és megettük az ebédünket a négy csapatra felosztott táborozók csapatai, egymás ellen fociztak, aszfalton rajzoltak a programlista második felében, aztán szép lassan, a nap nyugvásával karöltve bekövetkezett az este. Ez alatt az idő alatt mi már a csapat feladatainkat végeztük, így nem is volt nagyon időnk csodálni a szép Dunát vagy Kismaros környéki tájat. Ügyességi feladatok tömkelegét hajtottuk végre.  Feladatról feladatra vándoroltunk egészen addig, amíg ránk nem esteledett teljesen. Amikor már végeztünk a nap megpróbáltatásaival, és elkezdtük élvezni a várva várt pihenésünket, akkor még volt egy program, ami nem tűrt már halasztást. Ez pedig nem volt más, mint a közös éneklés. Rengeteg klasszikus magyar szám elhangzott, amik közül énekeltek fiúk és lányok együttesen is. Legalább mielőtt végleg búcsút mondtunk volna az utolsó ottalvós napunknak is, halvány fényben, egymás köré ülve beszélgettünk a többiekkel. Nevetve, egymás történeteit hallgatva csak úgy repült az idő, és szép lassan, de biztosan mindenkit fürödni és ágyba parancsoltak, hogy másnap újult erővel keljünk fel, és elérjük a vonatunkat.

A harmadik nap márcsak a bepakolásról és a hivatalos gólyává avatásunkról szólt. Reggel, mikor kimentem a többségnek álmosságot, és némi szomorúságot láttam a szemében megjelenni. Miután megreggeliztünk, lementünk, meghallgattuk az eredményhirdetést,utána a várt gólyaeskü következett. Gyerekek hada ismételte meg azt, amit a jövendőbeli tanárunk mondott, esküszerűen féllábom, a szívünkre tett kezeinkkel. Miután végeztünk, összepakoltunk a szobáinkban, és előkészítettük a cuccainkat a hazaútra. Miután elhagytuk táborhelyünket, szépen lassan kimentünk az állomásig, és hazafelé vettük az irányt.

Miután visszaérkeztünk a közös kiindulópontunkhoz, mindenki elbúcsúzott egymástól, szép lassan a pályaudvar is egyre halkabb, és üresebb lett.

Bevallom, nagyon családias hangulatban telt el ez a kis idő, amit a táborban eltöltöttünk egymás társaságában. Nevettünk egymáson, és másokon is, közben megismerkedtünk egymással, így alapozva jövőt egyes barátságoknak. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk ez alatt a három nap alatt, amiknek a többséget megtartjuk magunkban hosszú időre, hogy a későbbiekben elővéve,  boldogan emlékezzünk vissza rájuk.

Így visszanézve nagyon rég történt, és biztos, hogy újra megismételném. :)

További képekért kattints ide: golyatabor2013.evezolapat.fotoalbum.hu/

A cikk írója: Rozsnyói Bettina 9/C